Jobb agyféltekés rajzolás tanfolyamok

Koronavírus, védekezés

Ha már mindenki hozzászól, miért pont én ne? :D Nem értjük az intézkedéseket, tudjuk mi lenne jobb? Én is. DE!! A pánik nem feltétlenül a vírus eredménye. A hatalom, kénytelen meghozni minden döntést, amit a világban mások már meghoztak. Ha egy ilyen helyzetben a kormány, nem vezet be minden olyan intézkedést, amit más országok, akkor minden egyes halálesetért őket okolnánk. Innentől kezdve, nem azt kell bevezetni, ami vélhetően működik, hanem azt, amit mások bevezettek, vagy ami már máshol működött. Amint már írtam más posztok alatt, ennél a vírusnál ezerszer több áldozatot hoznak a húsevő baktériumok, vagy a dohányzás, akár a piálás. Az utóbbi kettő adóbevételt jelent, így nem opció a felszámolása, de a bakteriális fertőzések senkit nem érdekelnek. Egyszer beszélgettem egy sűrgősségis orvossal, a Merényi traumatológián. amikor vérmérgezéssel voltam bent, egy baktérium miatt, amit vonaton szereztem. Ő annyit mondott, ne legyek ennyire nyugodt, mert a tetanusz kevés, most egy borzalmas nagy vödör antibiotikumot tol belém, és kiderül lesz-e benne olyan ami kell, szerencsém lesz-e, mert több száz baktérium van, amikre egyik sem hat!!! Ő akkor azt mondta, hogy a természetes halállal, betegségben meghaló emberek hetven százalékát, valójában baktériumok ölik meg, de ezt nem tudjuk, mert a papíron majd szívinfarktus lesz, aminek meg az okozója már nem halálok, szóval az nem lesz ott, hogy egy baktérium támadta meg a szívizmot. Szerencsém lett, rendbe jöttem. Valamikor 45 éves korom körül is csak a szerencse mentett meg, amikor kétoldali tüdőgyulladás, mellhártya, homloküreg, és középfül gyulladás támadott meg egyszerre. Fele bakteriális volt, fele vírusos. Nem fokozom, volt már nekem agyhártya gyulladásom, azt is túléltem, stb. stb. Ez az oka, hogy én minden vendégünket megkérek, hogy amikor hozzánk bejön, mosson kezet, és hogy én minden kézmosáskor megmosom a csapot is, de ez csak egy-két dolog, amivel védekezhetünk. A fontos, hogy megtanuljunk vigyázni magunkra, és ne felejtsük el ha lecseng a vírusjárvány, mert a korona vírus csak egy ellenség a többi mellett, amik itt vannak, és itt is maradnak!

2020 Március. Szerintem, de lehet hogy nincs igazam, már el kellett volna indítani az egyedül élő idősekhez történő ételkiszállítást, INGYEN!!!! Az iskolatévét, minden kerületi tv-ben, és az államiban is, egy nap alatt meg lehetne szervezni. Ingyen szájmaszkokat kellene osztani minden sarkon, és megtiltani a házi gyártmányú maszkok árusítását, mert nem biztos hogy védenek!!! Sőt, nagyjából biztos hogy nem védenek, hiszen itt vannak vírusméretek, és szövetsűrűség, amit a kutya sem mér meg ezeken. Mobil teszt állomások százait kellett volna már rég felállítani, és a legfontosabb, hogy azokat, akik árakat emelgetnek, a hatezer forintos zsák krumpli, a háromezres csirke, stb, azonnal, tárgyalás nélkül sittre vágni harminc napra!!!!!! Aki látta az állami áruház című filmet, most biztosan felidéződik benne pár jelenet!!!! A pánikkeltés, a pánikolás, nem véd meg, sőt, a stresszes szervezet érzékenyebb a fertőzésekre. Az idegesség, a félelem, gyengíti az immun rendszert!!!! Igyatok sok VIZET!!! Ne cukros italokat, széndioxidos cuccokat, hanem vizet! CSAPVIZET! Álljatok le az alkohollal, és a cigivel!!! Mindkettő gyengíti a szervezetet! Sétáljatok a jó levegőn!!! Szellőztessetek sokat! Ha vendégetek volt, mossátok le a kilincset, a csapot, és szellőztessetek! Ha nem feltétlenül fontos, ne menjetek vendégségbe!!!!! Ha beszélgetsz valakivel, mindig kicsit félrefordulva tedd, ne beszél senki "arcába"! Ha valaki eszik, vagy pohár van előtte, ne beszélgess vele, vagy csak nagyon elfordítva a fejed, mert a kajájába száll a baci meg a vírus!!!! Ha mindezt betartjuk, akkor már húsz százalék esélyt adtunk magunknak, és másoknak, hogy ne fertőződjenek meg!!!!

 

Download Free Designs http://bigtheme.net/ Free Websites Templates