Kicsiny madarak apró története
Volt egyszer hol nem volt… Akár lehetett is, hiszen oly sok kismadár él a földön, és oly sok fa áll egymás mellett. Az én két fámon, ücsörgött két kismadár. Aprócska énekesmadarak. Az egyikük fiú, a másik természetesen lány. Hová is lenne a történet, ha nem így álmodom meg. Szóval a két kismadár, a két fán lakott. A két fa egymás mellett állt. Történt egyszer, hogy ez a két tollaska, megpillantotta egymást. A kicsi szívük gyorsabban kezdett verni, a kislány lesütötte aprócska szemeit, a fiú pedig oly csodás énekbe kezdett, hogy zenget belé a fák lombja.
- Alszik… Nem figyel rám…. Át kellene röppeni hozzá, és felette röpködve csak neki dalolni, hátha megtetszem neki.
Gondolta a fiú madár.
- Igazán átrepülhetne hozzám, hogy közelebbről énekeljen nekem, én nagy sokára felnéznék, és lehívnám ide magam mellé az ágacskámra. De ő ott ül az ő ágán, és hívogatón dalol, hátha sok lány madár hallja meg. Engem nem is lát.
Gondolta a kislány, s lehunyt szemmel el is képzelte, ahogy az odaröppen, tesz két kört, és csak neki énekel.
Elszomorodott.
- Nem hallja, hogy milyen szépen dalolok neki?? Csak neki!! Ott ül, még a szemét is behunyta,, nehogy azt gondoljam, hogy észrevett, ki tudja, milyen szépséges cifra madárifjúról álmodik.
Elmélkedett a fiú.
- Hát tényleg nem látja, hogy csak az ő éneke tetszik, és csak rá várok?
Így a kislány, és ezzel felszállt, és ellenkező irányba, mint a szomszéd fa volt, elröppent.
- A legszebb kislánymadár a világon, persze hogy nem akarja az én énekemet hallgatni.
Szomorkodott a fiú madár majd ő is felröppent, és az ellenkező irányba eltűnt.
Teltek múltak a hetek, a tavasz, hűvösből, lágy langyosba fordult. Az egyik fán megjelent két kismadár. Leszálltak egy ágra, és a kislány madár, hevesen győzködte a párját, hogy ennél jobb fa nincs a fészekrakásra, és ennél védettebb, helyet nem is látott, és az alatt a fa alatt van a legszebb fű a világon. Meggyőző volt, a párja hosszas bólogatás után, végül csodás fészket rakott neki.
Eközben a másik fán, egy másik madárpár szállt le, a fiú, csőrében egy szalmaszállal, idegesen toporogva kereste a helyet, ahová fészket rakhat. Amikor végre megállapodott, letette az alapba hozott szálat, s győzködni kezdte párját. Látod, ennél jobb fa az egész földön nincs. Milyen szép selymes levelei vannak, mily gyönyörű zöld a fű alatta. Itt rakok neked fészket, mert neked jár a legjobb fészek, hiszen te vagy a legcsodásabb… Ezután körül kémlelt, és hangos énekbe kezdett. Azon az ágon, ahol egyszer rég, sok nappal, vagy akár hetekkel is azelőtt, a világ legszebb madárlányának énekelt.
A szomszéd fán éppen, új fészkében fészkelődött az ifi asszony. Pont az az ág volt, ahol egyszer, sok-sok nappal, talán hetekkel is azelőtt, ott állt, és egy csodás éneket hallgatott, a világ legédesebb dalát, a legszebb fiúmadár csőréből.
Amint mindketten átnéztek a másik fára, s megpillantották szerelmüket, a szívük szaporábban kezdett verni. Pont úgy, mint akkor, régen… Sok-sok nappal, vagy talán hetekkel is azelőtt. Amikor olyan nagyon beleszerettek egymásba.
- Tudtam, hogy itt leszel…. Gondolták mind ketten. Nem voltam neked jó…. Látod, lett párom, szebb is, jobb is, mint te. Nézték egymást, s miközben erre gondoltak, mindkettőnek könnyes lett a szeme.