Jobb agyféltekés rajzolás tanfolyamok

Az öreg tölgy. Egy katona sosem sír

 A hajnal első szellői lassan szárítgatni kezdték a fűszálakat az öreg tölgy körül. A friss vizes fű illatú levegő, elő csalogatta az énekesmadarakat odúikból. A nyári hajnal különös hangulata uralta a határt. Kissé még csípős, hűvös volt az idő, de a nap már melengetőn mosolygott. A tölgyfa levelei, mint kitárt tenyerek kezdték összegyűjtögetni az éltető sugarakat. A hatalmas lombkorona mélyén megbújó madarak, alig látszottak a levelek között, csak heves dalolászásuk árulta el ottlétüket. Közel s távol néma csend honolt, csak az öreg tölgy körül zajlott az élet.

A falu felől, egy aprócska fiú tűnt fel, az enyhe ködből kibontakozva. Hat éves körül lehetett, nagy kifejező sötétbarna szemekkel, barna rövid hajjal. Ellentmondást nem tűrő tekintettel nézte a tölgyfát, és egyenesen felé robogott. Apró cipői teljesen eláztak a nedves fűtől, de láthatóan nem zavarta. Ahogy közelített, arca úgy virult fel egyre jobban. Odaérve megállt a vén tölgyfa tövénél, és átölelte. Nem sokat ért át belőle, kellett volna ekkora fiúból úgy tíz, hogy körbeérjék. Arcát szorosan hozzá simította, és próbálta teljes erejével nekiszorítani könnyű kis testét. Láthatóan, szerette volna, ha a fa érzi, mennyire szereti őt.

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

Mondogatta halkan.

- Tudtam, hogy te segítesz. Tudtam. Apuka most elment a legelőre a tehenekkel, és megengedte, hogy eljöjjek hozzád, de sietnem kell vissza, mert ha túl sokáig leszek itt, akkor aggódni fog. Nem szeretném, ha aggódna. Amikor aggódik akkor mindig ideges. Nem szeretném, ha ideges lenne. Amikor ideges, mindig azt hiszem, hogy nem szeret engem. Pedig tudom, hogy szeret. Akkor is szeret, amikor én azt hiszem, hogy nem. Tudom, mert a múltkor, amikor nagyon megvert, és én azt hittem, hogy nem szeret, akkor is utána megölelt, és elmondta, hogy csak szeretetből vert meg.

Olyan gyorsan beszélt, mintha attól félt volna, egy élet sem lesz elég, hogy mindent elmondjon.

- És azt is tudom, hogy te is szeretsz engem. Én is szeretlek téged. Amióta anyuka elment, csak téged szeretlek és apukát. Anyukát is szeretem, de ő elment. De te nem versz meg. Apuka sokszor megver.

Egy pár másodpercre elhallgatott, azután ugyanolyan tempóval folytatta, mint azelőtt.

- Tegnap anyuka hazajött. Otthon volt és azt mondta ő is szeret, és egyszer majd együtt lehetünk. Tudtam, hogy ha neked elmondom, mennyire szeretném, akkor te segítesz, és eljön anyuka, és el is jött. Tegnap eljött. Te vagy a legjobb barátom. Te nem mész el soha. Anyuka elment tegnap, de eljött, és megölelt, és sírt. Én is sírtam. Apuka azt mondta, egy férfi soha nem sír. De én még kicsi vagyok. Én még sírhatok, amikor nem látja senki. Szerinted, ha nem mondom el másnak hogy sírok néha, akkor szabad sírnom. Ugye amíg kicsi vagyok addig szabad. Apuka azt mondja mindig, hogy egy jó katona sosem sír, és hogy egy férfi sem sír. De mire én katona leszek, addigra már majd nem sírok. Akkor már úgyis nagy leszek, és akkor már apuka sem fog tudni megverni, még akkor sem, ha nagyon szeret, és akkor már anyukával is együtt leszünk. Anyuka soha nem vert meg. Apuka őt is megverte. Ő is sírt. De ő sírhat, mert ő úgysem lesz katona.

Ahogy végeláthatatlanul darálta mondanivalóját, szorosan nekisimulva a hatalmas fának, kicsordult a könnye.

- Látod, most is sírok. De apukának nem mondom meg, mert akkor nem fog szeretni. Azt fogja mondani, nem vagyok igazi férfi. De én nem akarok férfi lenni. Anyuka tegnap sokáig megölelt, és nagyon sírt. Azt mondta nagyon szeret. Olyan jó hogy elhoztad nekem. Ugye elhozod még. Ugye eljön értem, és együtt lehetünk. Ugye segítesz máskor is. Nagyon nagy csomagot vitt magával, azt mondta most már van hová tenni a sok ruhát, ezért viszi el. Azt mondta, ha még sokkal nagyobb szobája lesz, akkor elvisz engem is. Ugye el fog vinni engem is.

Hirtelen abbahagyta, és behunyta a szemét. Mosolygott. Könnye végigfolyt az arcán, és közben mosolygott. Úgy érezte ő a legboldogabb gyerek a világon.

- Mennem kell, mert apuka mindjárt visszajön. Nincs ám messzi a legelő, és csak odafelé tart sokáig, mert a tehénkék nem siethetnek, mert ha sietnek, elapad a tejük, de visszafelé már gyorsan lehet jönni, mert a tehenek akkor ki vannak kötve a legelőn, és nélkülük már tud sietni az ember. Én is nagyon szoktam sietni, amikor én viszem ki őket. Odafelé sajnos nem tudok sietni, de visszafelé igen. Nem sokáig maradok velük, de nem azért mert nem szeretem őket. Olyan aranyosak, nagyon szeretem őket, de sietnem kell mindig haza, mert apuka aggódik. Ha soká megyek, mindig aggódik. Ha aggódik, megver, mert akkor ideges, és nagyon rossz neki olyankor. Nagyon rossz lehet idegesnek lenni. Aki ideges, az megveri, akiket szeret. Aki bántja, akiket szeret, azt elhagyja mindenki. Anyuka is elment. Szegény apuka sokszor ideges. Nagyon sajnálom őt. Biztosan nagyon szomorú, amiért bántania kell engem. De téged szeretlek a legjobban, mert te segítettél nekem. Eljött anyuka, és megölelt, és azt mondta ne féljek semmitől, és senkitől, és hogy nemsokára már nagy leszek, és ha nagy leszek, akkor már nem kell félnem senkitől. Azt mondta, én leszek a legnagyobb, és legerősebb az egész világon. De én mondtam neki, hogy nem leszek én, mert te vagy. Olyan nagy és olyan erős nem leszek, mint te. Te még apukánál, és még az ő apukájánál, és mindenki apukájánál is sokkal erősebb és nagyobb vagy.

Felfelé fordította a fejét, és megpróbált a tölgyfa tetejéig látni. Olyan kicsinek érezte magát, mint még soha.

- Ha én olyan nagy lennék, mint te, akkor nem is érezném, amikor megvernek. És ha ilyen nagy lennék, akkor megvédeném anyukát, hogy ő se érezze, amikor megverik. De én sajnos kicsi vagyok. Anyuka tegnap azt is mondta, hogy ha jó leszek, akkor apuka nem fog annyit bántani, és hogy amikor bánt, akkor mindig okosabb leszek tőle, és én leszek a legokosabb felnőtt, amikor megnövök. És azt is mondta, hogy ne haragudjak rá. De én nem haragszom rá. Szerinted miért mondta, hogy ne haragudjak rá? Szerinted eljön még? Ugye eljön még.

A nap, lassan de biztosan haladt felfelé a határ felett. A kisfiú óvatosan elengedte a fát, mintha attól félt volna, ha hirtelen engedi el, akkor eldől. Újai végével még végigsimította a vén kérget, és kedvesen felmosolyodott a lomb felé.

- Sziasztok, kismadarak. Vigyázzatok a fára. Énekeljetek neki, hogy ne legyen szomorú. Mert ő mindenkinek segít. Mondta egy csomó gyerek is hogy segít, de én nem hittem el, de most segített nekem is. Vigyázzatok rá, hogy ne tudja bántani senki, hogy mindig itt legyen, ha valaki szomorú, vagy ha valakinek segítség kell.

Megtörölte a szemeit.

- Jaj. Apuka nehogy észrevegye, hogy sírtam egy kicsit. Ha észreveszi, akkor azt mondaná, nem is vagyok igazi férfi, és hogy soha nem lehetek katona. Lassan elfordult a fától, és lehajtott fejjel ballagott el a falu irányába.

Imre Dezső 2011 Budapest

Download Free Designs http://bigtheme.net/ Free Websites Templates