Jobb agyféltekés rajzolás tanfolyamok

A zongora

Volt egy csepp falu, valahol a világban. Ebben a faluban volt egy öreg ház, dohos falakkal. Ebben a házban, volt egy kopott zongora. És volt egy lány. Egy álmodozó, fiatal, csodás lány. Derékig érő barna haja, hatalmas álmodozó kék szemei voltak. Bájos arcát mindenki megcsodálta. A falubeliek állandóan azzal traktálták, hogy egy ilyen gyönyörű lányért, a világ legderekabb ifjai komolyan megküzdenének. Udvarló is akadt bőven, de ő mindig visszahúzódott tőlük. Félt, hogy nem felel meg. Félt, hogy nem elég jó. Naphosszat ücsörgött az öreg zongoránál, és játszotta a szebbnél szebb dallamokat. Gyakran képzelte el, hogy hatalmas termekben játszik, sok embernek, akik mind boldogok, amikor hallják. Látta maga előtt a csillogó szemeket, hallotta, ahogy összesúgnak, „de gyönyörűen játszik”.

Egy kellemes langyos nyári reggelen, a lány kinn ácsorgott a buszmegállóban. Szépen fel volt öltözve, haja copfban, kis bőröndben az útravaló. Egy férfi állt mellette, eleinte méregette a lányt, nézte a ruháját, azután a bőröndöt, majd kis idő után megszólította.

- Messzire?

- A fővárosba megyek. Felelt a lány mosolyogva.

- Oszt? Minek?

- Amikor a falunapon játszottam, meghallotta egy férfi. Azt mondta híressé tesz. Nagy termekben játszhatok, sok ember előtt.

A férfi még egyszer végignézett a lányon, és nem szólt többet. Jött a busz, felszállt, de a lány csak nézett. A busz várt egy percet, majd becsukta az ajtót, és elindult.

A lány elszomorodott, de nem mozdult onnan.

Jött egy néni, és végigméregette az ünnepélyesen felöltözött lányt.

- Hová? Hová kedveském?

- A fővárosba megyek. Híres zenész leszek.

- Azt meghiszem, amilyen jól bánsz azzal a zenélő dologgal, csak úgy zeng. Vigyázz magadra kedveském. A világ nagy és veszélyes.

- Tetszik tudni, egy híres ember meghallotta a zenémet, és azt mondta híressé tesz. Híres leszek. Nagy termekben játszhatok, sok embernek.

- Értem én kedveském. Értem én.

Közben eltelt egy óra is, nem beszélgettek többet, csak várták a buszt. A busz jött, az néni felszállt, de a lány csak állt ott csendben. A vezető odaszólt a lánynak.

- Jöjjön kisasszony, mert indulunk.

A lány nem felelt, csak nézett maga elé. Kicsit elszomorodott. A busz ajtaja becsapódott, és nagy füsttel, hanggal, elment.

A lány mélyen el volt a gondolataival. Ahogy ott várta a buszt, megint mosolyogni kezdett. Megint látta a hatalmas termet, és a boldog embereket.

Eközben a nyüzsgő fővárosban, egy hatalmas zeneakadémia több száz fős nézőterének első sorában, ücsörgött két ember. A színpad közepén állt egy zongora, amin megkérdőjelezhető tisztasággal klimpírozott egy fiatalember. A nézőtéren nem ült más, csak az említett két férfi. A színpadon a zongora szinte elveszett a gigantikus méretekben.

- Köszönjük fiatalember! Ennyi elég is lesz. Szólt az egyik néző kiábrándult hangon.

- Majd értesítjük. Tette hozzá a másik, ugyanolyan hangsúllyal. Előbb unottan egymásra néztek, majd egy adatlapot méricskéltek, ami egyikük kezében volt. Ez egy tollal erősen áthúzta keresztbe az egészet, és álmodozó hangnemre váltva kezdte.

- Szenvedünk itt ezzel a sok szerencsétlennel, aki meg tud is, az nem jön el. Hívtam egy lányt a meghallgatásra, te, az valami falunapon játszott, de valami gyönyörűen. Olyan volt, mintha három keze lenne, és úgy játszott, mintha élt volna a zongora. Adtam névkártyát, időpontot, de látod, nem is érdekli.

            A lány még mindig a buszmegállóban állt. Elment közben sok busz, mindig elszomorodott, amikor látta őket elindulni, de a lába valahogy nem engedelmeskedett. Eszébe jutott a kiskutyája, aki szomorú lenne, ha ő elmegy, meg édesanyja, aki egész életében ott volt mellette, aki ápolta, amikor beteg volt, hogy fog sírni, ha ő nem lesz vele többé. A tehén, akinek csak ő tudta hol nő a kedvenc füve, a cica, aki minden egeret, amit fog, őhozzá visz először megmutatni. Ilyenkor mindig elszomorodott. Majd eszébe jutott a nagy terem, a szép új zongorával, hogy sok ember lesz boldog, ha játszik nekik, és megint menni akart. De amikor jött a busz, kezdődött minden elölről.

Besötétedett. Jött egy busz, talán az utolsó, a lány messziről látta a fényét. Nézte, és még oda sem ért, amikor lépett egyet. Majd még egyet, és még egyet, egyre gyorsabban. Át az úttesten, megállás nélkül, egészen hazáig. Amikor a kapuhoz ért, csillogni kezdett a szeme, kisimult az arca, sugárzott a boldogság róla. Megállt egy pillanatra, végignézte a vén házat, mintha fel akarná falni a szemeivel, majd beszaladt, egyenesen az öreg zongorához, és behunyt szemmel, boldogan kezdett játszani. Közben látta maga előtt a hatalmas termet, a csillogó új zongorát, a sok boldog arcot, a ragyogó szemeket, halotta a tapsot, és boldog volt. Játszott, és játszott és játszott. A széke mellé odakucorgott a kiskutyája, az ablakpárkányon lustálkodott a cica, és édesanyja az ajtórésen, fél szemmel lesett befelé. Az a szeme nevetett. A másik sírt.

Download Free Designs http://bigtheme.net/ Free Websites Templates