Imre Dezső 2010-09-22.

A tengerpart dűnéi között,
A széllel játszott a napsugár.
Vidáman ugrándozva táncolt,
A porszemek között alig látszón,
Fényből készült ruhácskában,
Egy ici pici kisleány.

Csepp kis lába a fürgeség,
Szálló haja a vidámság.
Csillám szeme a szeretet,
Aprócska szíve, a jóság.
Kis cipője, a friss harmat,
Élete csak a pillanat.

Kerestem én, de nem láttam már,
Múló pillanattal, ő is tovaszállt.
Kérdőn néztem körbe, látta-e őt más,
Valóság volt vajon, vagy csak álom tán?
Homokkal táncoló, apró látomás,
Hangosan kacagó, édes és csodás.

Eljöhet még újra, ha nagyon akarom,
Reménykedtem, s némán feküdtem a parton.
Csilingelő hangját állandóan hallom,
Szálló haja, szellő, simogatja arcom.
Bár csak képzeltem őt,
Szerettem, bevallom.

Szereted, s ő szeret téged,
Szeretnéd, és szeretnétek,
Akarod, s ő akar téged,
Szép az álom, mégis éget.

Úgy vágyod, és úgy imádod,
Szép az érzés, mégis átok.
Ha megteszed, meg is bánod
Megölöd a barátságot.

Szeretetét, úgy vigyázod,
Mint egy múlékony kis lángot.
Barátsága a világod,
De szerelme legszebb álmod.

Ez az érzés, szíved tépi,
És ő is ugyanezt érzi.
Mégis őrzi, mégis védi,
A lángocskát megkíméli.

Szellő elől, jól elrejti,
Fellobbanni nem engedi.
Elaludni sem engedi,
Mert a szívét melengeti.

Szívetekben, örök varázs,
A szeretet, és barátság.
Mikor látod, s ő lát téged,
Érzitek a melegséget.

Mindketten, a boldogságot,
Keresitek, áhítjátok.
Egymástól, mást mégsem vártok,
Csak az örök barátságot.

Így veszíted el, az álmot,
Szerelmet, és boldogságot.
Mert nem érted, mert nem látod,
Hogy a szíve érted lángol.

Te vagy, az ő legszebb álma,
Te vagy, az ő boldogsága.
Akit szíve, körbezárna,
Szerelme, és jó barátja.

A szerelem, ha elnyomják,
Úgy nevezik, hogy barátság.
Mert nekünk, csak ez kell, mondják,
Hisz kinek kellene, boldogság.

Szerelmetek, lassan éget,
De nem leltek, segítséget.
Szereted, s ő szeret téged,
Szeretnéd, és szeretnétek.

Szerelemmel, áldott lélek,
Áldottan is, átkos élet,
Ha álmodból fel, felébredsz,
Arra gondolsz, szeret téged.

Egyszer felnő, test és lélek.
A szerelem a tiéd lesz.
Jő egy szellő, mely játékos,
Rajtad körbe, körbe futkos.

Ha a lángot jól vigyáztad,
Eső elől jól elzártad,
Nagy szelektől megkímélted,
Lágy szellőtől majd feléled.

Mennynek gigászi tornácán,
Nagy szakállú alak álldogál.

Töpreng csendesen magában,
S kérdőn néz le a világra.

Ő volt az, ki teremtette,
De meg soha nem értette.

Adott házat, kocsit, utat,
Folyót, hegyet, alagutat.

Fürge nyulat, erdőt, mezőt,
Fát és bokrot, férfit meg nőt.

Adott szívet, lelket, tudást,
Érzelmeket, gondolkodást.

De nem adott, jó mérleget,
Min mérhető, a szeretet.

Ki menyire, s miért szeret,
A teremtő sem érti meg.