Gyermek nevelés. Hogyan büntess, vagy ne büntess

Talán ez, a gyermeknevelésben feltehető, legmegosztóbb kérdés. Van, aki a verésben hisz, van, aki az ijesztegetésben, fenyegetésben, szabad mozgásban, vagy szabad akaratban való korlátozásban, és még sorolhatnám. Nem tanácsokat szeretnék adni ez ügyben, inkább elemzem, mi milyen hatással lehet gyermekünkre. Természetesen korosztályonként, személyiségenként, és az szerint is különböző lehet, mihez szokott a gyermek, mire kondicionálta az "élet" az őt nevelő által. Egy gyermek, gyakorlatilag mindent megbocsát, nem elemzi azt, hogy a szülő jogosan, vagy nem jogosan büntette. Néha érzi az igaztalanságot, de függő viszonyban van a szülővel szemben, így akkor is megbocsát. Gyakrabban azonban elhiszi, hogy minden amit kap, büntetés, dorgálás, minden ami rossz, az ő hibája. Ez az alkalmazkodó képességének, és a túlélési ösztönének köszönhető. Erre azért kell felhívnom a figyelmet, mert ez ahhoz vezethet, hogy nem vesszük észre az okozott kárt, vagy annak mértékét, hiszen a gyermek, a büntetést követően, keresi a szülő kegyeit, ezt pedig a szülő úgy értelmezheti, hogy a büntetés célt ért, és jogos, vagy szükséges volt. Egy kulcsszót kötnék ide a témához, ez az "ingerküszöb". Élete első büntetése, rendkívül megviseli a gyermeket, lelki beteg lesz, de megbocsát, és ha sokszor kapja ugyanazt, vagy akár egyre keményebb büntetést, akkor egyszerűen megszokja azt, és természetessé válik számára. Ez még felnőtt korában is éreztetni fogja a hatását, befolyásolni fogja a viselkedését, gondolatvilágát. Két véglet alakulhat ki, és ezek között bármi. Vagy még keményebben büntet majd, vagy soha nem fog büntetni, attól függően mennyire keményedett meg a lelke, vagy készült ki, tört meg a büntetésektől. Igaz, sokféle természet van a kisgyermekek között is, de alapvetően ugyanúgy "működnek". Mire vágyik egy pici? Túlélésre, a szülő biztonságot adó figyelmére, táplálékra, biztonságos fészekre. Ezek mindegyikéhez az kell, hogy a szülő, vagy őt gondozó bárki, szeresse, elfogadja. Innen fakad a gyermekekből áradó "szeretet tornádó". Akkor is szeret, ha bántod, ha ártunk neki, hiszen függ tőlünk. Ezzel SOHA ne éljünk vissza!!!!

Mielőtt büntetnénk, gondoljunk bele a következőkbe! Egy gyermek, soha ne rossz, csak még nem tudja felmérni cselekedeteinek a következményét, helyességét, veszélyeit. Végtelenül kíváncsi, és nem tud még eleget a világról. Amikor ellenünk mond, vagy tesz valamit, nem bosszantani akar, csupán méregeti a határait. Amit nem próbál ki, abból nem tanul, és ez így van a veszélyes dolgokkal is. mindent látni, érinteni, erőltetni, nyomkodni, húzogatni, kapcsolgatni, és püfölni akar, mert ezekből tanulja meg a dolgok keménységét, súlyát, veszélyeit, a rossz vagy jó érzést amikor hozzáér valamihez. Ez elkezdődik kb egy éves korban, vagy korábban, és addig tart, amíg van mit tanulni. Ha túlságosan bekorlátozzuk, akkor felnőtt korig is eltarthat.

Mi történik, amikor megverjük a gyermeket? Kiemelném itt rögtön, hogy véleményem szerint, ez a legaljasabb dolog amit egy felnőtt ember megtehet. Egy védtelen, sokkal kisebb emberkét, aki sem védekezni, sem elmenekülni nem tud, és függ tőlünk, bízik bennünk, megverni embertelen, és gonosz dolog. Nem arról beszélek, amikor egy már óvodás korú, vagy nagyobb gyermek ad három négy pofont az anyjának, és több figyelmeztetés után, a sokadikat ő kapja, de ez sem lehet bosszúállásból, nem lehet nagy, vagy erős pofon, csak akkora,amekkorát ő adott. Ez egy jelzés, hogy ha adsz valakinek, attól könnyen kaphatsz is, ha másokat bánt, akkor bizony vissza is bánhatják. Ez nem fog kárt okozni a gyermek lelkében, de ha bosszúból, vagy "nevelési céllal, jól elfenekelik, vagy megverik, felpofozzák, az már igen. Abból az igazságtalanságot, az aránytalanságot, a bosszúállást, az erősebb győz fogalmát tanulja meg. Ez nem jó! Nem megtörni, megalázni kell a gyermekeket, hanem tanítani, nevelni! Ha játék közben megüt, akkor játékosan visszaütök, hiszen az oviban, iskolában is ez lesz, és jobb, ha mire oda kerül, már nem üssön meg senkit. A bántalmazott gyermek számára, a védelmező szülő már veszélyforrás lesz. Ha azért "jó" mert fél, az komoly baj! A helyes az, amikor egy gyermek akár milyen rossz is, a bajban a szülő védelmét keresi, mert ez az egyik biztosíték arra, hogy ha baj van, odaszalad hozzánk, és nem elfut messzire. A szülőtől, nevelőtől, vagy ezek haragjától való rettegés, komoly, mentális fejlődési rendellenességekhez vezethet. AZ egyik legjellemzőbb eredmény,hogy amikor látjuk nem fog rosszalkodni, de amikor nem látjuk többszörösen bepótolja, mert nem azt tanulta meg mit szabad és mit nem, hanem azt, hogy ki előtt nem. Másik eredmény, amikor direkt fog rossz dolgokat cselekedni, hogy megbosszulja az aránytalanul nagy büntetést. Más személyiség típusoknál az lehet az eredmény, hogy a gyermek visszahúzódóvá, rettegővé, félénkké válik, állandó gondolata az lesz, mikor fogják bántani. Az egyik véglet verekedni fog az óvodában, iskolában, a másik véglet túl alázatos, meghunyászkodó lesz. Arra gondol, ha a biztonságot adó szülő is ver, akkor mit várjon mástól.... Van egy harmadik lehetséges következmény is, amikor annyira megszokja a verést, a bántást, hogy teljesen érzéketlenné, érzelmi fogyatékossá válik. Az ilyen érzelmileg lenullázott személy, el sem tudja képzelni, milyen lenne ha nem bántanák, szeretnék. Negyedik alternatíva, amikor elhiszi, hogy bűnös, és járt neki a verés, hiszen ő rossz gyermek, rossz ember. Ennek is egyik következménye lehet, ha ő is verekedőssé válik, akár azért, mert ezt tartja az egyetlen megoldásnak a problémákra, másrészt, mert azt tanulta meg, hogy az erősebb nyugodtan verheti a gyengébbeket. Genetikusan örökölhető mentális betegségeket hordozók esetében, a bántalmazottság előhozhatja a betegségét, ami egyébként lehet, hogy élete végéig sem jött volna elő. Lehet pszichopata, szadista, a trauma előhozhatja a scizofreniát, vagy a mániás depressziót erősítheti fel. A helyes párválasztást is befolyásolhatja, lehet apa, vagy anyakomplexusa, akár alkalmatlanná válhat a párkapcsolatban közösségben élésre. Amikor valaki, a szüleihez hasonló korú, vagy azoknál idősebb párt választ, az lehet a lelki bántalmazás eredménye is. Folytassuk ezzel. Mi is az a lelki terror? Legsúlyosabb formája a szeretetmegvonás. Itt is vannak fokozatok, természetesen nem arra gondolok, hogy nem játszok veled, mert te sem adtad oda a játékodat Juliskának, vagy te sem játszottál Pistikével. Vagy ne szólj hozzám pár percig, mert megütöttél, és az csúnya dolog. Ezekben az esetekben, ha tudjuk a határt, és pár percen belül megöleljük, megpusziljuk, vagy mégis játszunk vele, akkor ez egy intő jel számára, hogy a tetteinek következménye lehet.

Azzal zárom ezt a részt, amivel a bevezetőben is foglalkoztam. Egy gyermek, soha sem rossz. Rosszá tudjuk tenni, ha helytelenül bánunk vele, de születésekor még egészen biztosan nem az. A baj, nem az ő viselkedésében van, hanem egyes szülők, nevelők, gondozók, hozzá nem értésében. Amikor egy kicsi, rossznak tűnő dolgot művel, az nem más, mint a világ felfedezése, önmagának és a határainak a próbálgatása, tanulás, erő és ügyességi próba. Lehet irigység és féltékenység esetében, a túlélésért, a figyelemért folytatott harc. Két dologban biztosak lehetünk! Az egyik, hogy egy tudatosan, megfelelő odafigyeléssel, megértéssel, szeretetben nevelt, soha nem bántalmazott gyermek, csak azért soha nem tenne rosszat, mert rossz akar lenni, és ezt tudatosan csak a rosszalkodás kedvéért tenné. A másik hogy a bántalmazás, soha de soha nem fog pozitívan hatni egyetlen gyermekre sem, semmilyen formában. Az előfordulhat, hogy a bántalmazó szemével nézve, pozitív a változás, mert ő előtte soha nem fog semmit csinálni a gyermek, de a kicsi agyában a változás csak negatív lehet, a fejlődése és személyisége kárára. Ezek az élmények, traumák, változások, egész életükben elkísérik majd.

Imre Dezső