Imre Dezső novellái

Nézz rá! -Bevezető

Elképzeled, ahogy odahajolsz, és a fülébe súgod. Elképzeled, de nem teszed meg. Nem teszed, mert félsz. Félsz az elutasítástól, félsz, az ismeretlentől, attól is félsz, hogy nem utasít el, és nem tudsz mit mondani. Ő pedig vár. Várja, hogy megértsd, csak egy pillantás kellene. Nézd! Nézz rá, egyenesen a szemébe! Talán ő is ezt szeretné. Talán, mindent megadna, hogy ránézz!

Folytatás

Farhát -Bevezető

Ritkán írok a valóságról. Legtöbbször, a fantáziám szüleményeit vetem papírra, még ritkábban írok személyes érintettségű témáról. Most azonban, ezt fogom tenni, mert magával sodort a nagy mai valóság, 2022 magyar valósága. Televízió, rádió, közösségi média, mind egy szótól izzik, -csirkefarhát-. Nem fogom leírni miért, mert a történet szempontjából nincs jelentősége, meg amúgy sem szánom ezt az írást politikai állásfoglalásnak, végképp nem szánom kampánynak, bárki mellett, vagy ellen. Csak maga a szó, "csirkefarhát" indította be az érzelmeimet, gondolkodtatott el.

Folytatás

Taki. Takács István emlékére -Bevezető

Gyakorta elgondolkodunk, honnan hová tartunk, merre robog az életünk, mi lesz a vége, meddig tart. Szerencsére, majdnem mindig meglepetés. Szerencsére, hiszen ha tudnánk meddig tart földi létünk, nem tudnánk normálisan élni az életünket. Ha tudnád, éppen és pontosan, 52 éved van a földön, mikor kezdenél, már nem akarni élni?

Folytatás

Szerenád -Bevezető

Meleg van……. Nem nagyon, csak amolyan kellemesen. A csillagok szépen ragyognak, én ücsörgök a kertben. Jó volna szólni valakihez. jó volna elmondani, mit érzek, mi bánt, minek örülök, mire vágyok. Beavatni az álmaimba De nincs kinek! Nem értik, amit mondok. Nem akarják, vagy nem tudják érteni, nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem értik. Esténként kiülök ide, és hallgatom az éneket. Csodás dalt hoz a szél, minden nap. Amikor elindul a nap lefelé a fa mögé, akkor kezdi el valaki, és éjfélig dalol. Folytatás

Az öreg tölgy. A két öreg tölgy -bevezető

Az öreg tölgy ágai, mint hatalmas karmester apró karjai, lágyan integettek a koraesti szellőben. A milliónyi levél, mint szorgos zenészek kísérték susogásukkal. Az egész oly hatalmas volt, részleteiben mégis annyira gyengének tűnt. Az apró levelek, mintha féltek volna, hogy a szél lefújja őket, erősen kapaszkodva ágaikhoz, óvatosan hintáztak. Amikor rátekint az ember egy ekkora fára, annak ereje, súlya, mérete, óhatatlanul elgondolkodtatja, milyen kicsik, gyengék, sérülékenyek vagyunk. Folytatás

Az öreg tölgy. Álmok és emlékek -Bevezető

A felhők úgy suhantak el a táj felett, mint az idő. Az idő, amin annyit töpreng az ember. Egy fogalom, amit mindenáron szeretnénk, ha nemcsak egy fogalom, hanem valami megfogható dolog lenne. Hogy miért van így? Mert ami megfogható, arról azt gondoljuk, hogy megváltoztatható. És ha az idő megváltoztatható lenne, akkor a jövő, és a múlt is megváltoztathatóvá válna. Kinek ne lenne az életében valami, amit szeretne megváltoztatni, amit utólag már másként csinálna, vagy amitől fél, ezért szeretné elkerülni. Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít, de ez nincs így. Folytatás

Az öreg tölgy. Egy katona sosem sír -Bevezető

 A hajnal első szellői lassan szárítgatni kezdték a fűszálakat az öreg tölgy körül. A friss vizes fű illatú levegő, elő csalogatta az énekesmadarakat odúikból. A nyári hajnal különös hangulata uralta a határt. Kissé még csípős, hűvös volt az idő, de a nap már melengetőn mosolygott. A tölgyfa levelei, mint kitárt tenyerek kezdték összegyűjtögetni az éltető sugarakat. A hatalmas lombkorona mélyén megbújó madarak, alig látszottak a levelek között, csak heves dalolászásuk árulta el ottlétüket. Közel s távol néma csend honolt, csak az öreg tölgy körül zajlott az élet. Folytatás

Az öreg tölgy. Kérdések és válaszok -bevezető

Van valami titokzatos a fákban. Valami megfoghatatlan. Valami, amitől az ember hajlamos megállni egy pillanatra, és elgondolkodni. Minél nagyobb a fa, annál misztikusabb ez az érzés. Aki alatta áll úgy érzi, részévé válhat a világnak. Annak a világnak, amely mellett egyébként csak úgy elballagunk, vagy amely elszáguld mellettünk. Egy erős, hatalmas fa árnyékában, biztonságban érzi magát, állat és ember egyaránt. Odvaiban megbújnak az apró állatok, levelei közt rejtőzik madár, s kígyó egymás mellett, kérge alatt rovarok ezrei. Ha egyszer magával ragad ennek a kis világnak a hangulata, az ember örökké visszavágyik, hogy érezze azt, amit ott érzett. Folytatás

Az öreg tölgy. Vihar -bevezető

Hatalmas vihar tépte, rázta le, a tölgyfa leveleit. Körbe-körbe keringve a fa körül, a hidegtől reszketve szálltak a szélben. Zöldbe borult minden, közel, s távol. Az erős ágak recsegtek ropogtak, hajladoztak. A fa tövénél, egy kisfiú kucorgott, leguggolva. Szemmel láthatóan reszketett a félelemtől. Sapkája simléderét a szemére húzta, és arcát a két térde közé rejtette. Pár órával előbb, még vígan rúgta a labdát, a verőfényes napsütésben, a többi fiúval. Folytatás

Az öreg tölgy. Furományos agyú fredi -bevezető

Az öreg tölgyről senki nem tudta hány éve állt ott ahol állt. Közel, s távol, egyetlen tölgyfa sem volt, így azt sem tudta senki, hogyan került oda. Nem élt már ember a környéken, aki emlékezett volna, akár olyas valakire, aki ismert olyat, akinek mesélték volna, hogyan nőtt egy hatalmas, magányos fa, a legelő kellős közepére. Talán a szél, talán egy állat, talán egy ember hozta oda a magvát, amely beágyazódva a talajba, meg tudott maradni, dacolva a természettel, az idővel, az állatok fogaival szemben. Hatalmas ágait már a földig húzta saját súlyuk. Folytatás

Volt ő szellő -bevezető

Volt ő szellő, s volt éltető napsugár.

A lány csodás volt. Haja szőke, derekát simogató, szeme a kék tenger mélye, tekintete a napsütés, szempillája börtönrács, mely minden pislantással örökre rabul ejt. A fiú messziről nézte őt, álmodozón.

-Ó uram!

Mormolta magában.

Segíts nekem! Súgd meg, mivel hódíthatnám el a szívét.

Az úr nem felelt sokáig, de a fiú nap mint nap kérte.

Segíts uram, mond, mit tegyek, hogyan venne észre engem. FOLYTATÁS

 

sodrásban -bevezető

Kicsiny patakocska zúgott lefelé a sziklák között, a magas hegyekből. A kiálló sziklák között hánykolódott négy kis fadarab. Rettegve száguldottak az árral, lesve az alkalmat, amikor kifickándozhatnak a sodorból. Messzi a távolban hatalmas fekete felhők néztek utánuk fenyegetően. Integettek, forgolódtak,

- Most megmenekültetek, „kiáltották utánuk a morcos fellegek” de ha utolérlek, villámaimmal szénné égetlek. FOLYTATÁS

A falu végén -bevezető

Egyszer régen,….. „Ilyenkor olyan régre kell gondolni, amire már senki nem emlékszik, hiszen lehet, hogy kamuzok.”. Szóval. Egyszer régen, egy kis faluban, „Ezt imádom. -kis faluban- találd ki hol ;)” Szóval ott, ahol az iskola is kicsi volt, de a főutca hosszú, mint egy hegyek között tekeredő óriási kígyó, nőtt, növögetett pár fiúcska. FOLYTATÁS

Egy csikó története -bevezető

Ez a történet, egy csikóról szól, aki nem tudott a mában, vagy talán a saját bőrében élni. Egy csikóról, aki nem tudott élni. Aki nem tudta mi az, hogy ma, csak azt, mi volt tegnap, és mit szeretne holnap. Kicsit olyan volt, mint a laktanyai kenyér. Egyszer, amikor én is katonaidőmet töltöttem, sok tízezer sorstársammal együtt, és már hónapok óta nem ettem friss kenyeret, megkérdeztem a konyhásokat, miért nincs mai kenyér. Azt felelték, nem ismerik ezt a szót. FOLYTATÁS

Kicsi madarak apró története -bevezető

Volt egyszer hol nem volt…  Akár lehetett is, hiszen oly sok kismadár él a földön, és oly sok fa áll egymás mellett. Az én két fámon, ücsörgött két kismadár. Aprócska énekesmadarak. Az egyikük fiú, a másik természetesen lány. Hová is lenne a történet, ha nem így álmodom meg. Szóval a két kismadár, a két fán lakott. A két fa egymás mellett állt. Történt egyszer, hogy ez a két tollaska, megpillantotta egymást. A kicsi szívük gyorsabban kezdett verni, a kislány lesütötte aprócska szemeit, a fiú pedig oly csodás énekbe kezdett, hogy zenget belé a fák lombja. FOLYTATÁS

Anyatigris -bevezető

Este volt, unott, hűvös, sötét téli este. A házban is csak a tv világított. Az ágyon aludt apu, és egy kisbaba, anyu, még birkózott az álommanókkal. Amióta megvolt a baba, csak apunak és anyunak hívták egymást. Mert az olyan aranyos. J Nem szerette, amikor ő alszik el utoljára, mert kicsit félős volt. FOLYTATÁS

A zongora -bevezető

Volt egy csepp falu, valahol a világban. Ebben a faluban volt egy öreg ház, dohos falakkal. Ebben a házban, volt egy kopott zongora. És volt egy lány. Egy álmodozó, fiatal, csodás lány. Derékig érő barna haja, hatalmas álmodozó kék szemei voltak. Bájos arcát mindenki megcsodálta. FOLYTATÁS

Download Free Designs http://bigtheme.net/ Free Websites Templates